Bölcső
A víz. Az volt a mindene, amióta megszületett. Már pici kislányként is órákig pancsolt a kádban, a szája lila volt, az ujjbegyei ráncosak, annyira kiázott a vízben, de az istennek se lehetett kiparancsolni belőle. Nyelte is a vizet, ha engedték volna neki a habos, szappanosat. Aztán a Balcsi. Ott a tesójával pancsoltak fél napokat, míg az ötvenedik kiabálásra végre beszaladtak, hogy valamit egyenek is. Ott tanult meg úszni. Igaz, amikor a hínár finoman megsimította a lábát, oldalát úszás közben, nagyon megijedt. Persze nem merte mutatni, nehogy eltiltsák a víztől. Néha egy halacska is incselkedve odasimult hozzá, amitől szintén megijedt. Az a hatalmas természetes víz egyszerre volt bizsergetően izgató és lúdbörözőn félelmetes számára. Nem nagyon értette, de mágikusan vonzotta. Persze ez csak nyáron volt. Nagyon ügyes volt, az iskolában, hamar kitűnt kiváló úszástudásával. Ezért elkezdett komolyabban úszni. És csak rótta, rótta a hosszakat órákon át. Évekig. Soha nem érezte una
